100 km a Rábán kenuban egyedül

Nem szokásunk teljes cikkeket átvenni más oldalról – kivéve persze ha a téma, a cikk minősége és a kapcsolódó személyek “tökéletes konstellációja” ezt meg nem kívánja… Kele Attila (Vidra) gondolt egyet, beleült a kenujába, bepakolta felszerelést és elindult a Rábán – egyedül – aztán 104 km után egyszer csak megállt. Az elhatározás és a kivitelezés is megérdemel egy kis “Forrest Gump” díjat! (remélem Ati nem haragszik meg ezért…)

forrás: http://www.vidra-vizitura.hu/100-km-es-kenuzas-a-raban/
írta, rendezte, főszereplő, producer: Kele Attila

Mostanában, hogy nagyon rákattantam az ultrafutásra, elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen lehet ezeknek az 50 km feletti futásoknak az evezős változata, mi van a szokásos maratoni evezős versenyeken túl.

Pár hónapja már fejben terveztem ezt a túrát, csak vártam a megfelelő alkalmat.

Szerencsés véletlen, hogy az első szabad, szélcsendes, csapadék nélküli tavaszias hétvége pont a torinói ultrafutó világbajnoksággal esett egy időbe, ahol sok kitűnő magyar sportoló is részt vett, sokat gondoltam rájuk napközben. Ahogy a futók ilyenkor mondani szokták, én a kis ultraevezésemmel küldtem az energiát nekik. A szélcsendes és csapadékmentes időjárás persze nem volt teljesen igaz, de hát ennyire lehet megbízni az időjárás előrejelzésben.

A tervem az volt, hogy nincs terv. Bepakolok 2 napi túrafelszerelést a kenuba, elindulok Szentgotthárdról, és majd ahol úgy gondolom, hogy most ennyi elég volt, ott kiszállok. Még az sem volt biztos az elején, hogy egy vagy két napot akarok a vízen tölteni, ahogy az se, hogy fogok-e aludni vagy megállás és pihenés nélkül evezek. Ami biztos volt, hogy nem fogok kockáztatni túlerőltetés miatti sérülést azért, hogy minél messzebb lejussak, ahogy az sem, hogy semmi olyat nem fogok tenni, amit egyedül kockázatosnak tartanék.

A felszerelésem.

Mint utólag kiderült, a felszerelés egy részét teljesen feleslegesen cipeltem, de legalább lenyomta a kenu orrát, és a néha feltámadó szél nem fordította el a kenut. A következőket vittem magammal: 2 napi ennivaló (banán, alma, szőlőcukor, ropi, gél, csoki, péksütemény), innivaló (ásványvíz és kóla), 2 db feltöltött telefon, szokásos biztonsági felszerelés (mentőmellény, elsősegély csomag, kacsaszalag, kés, 3 db fejlámpa, dobókötél), hálózsák, matrac, egy adag váltás ruha úszás esetére.

A hajóválasztással kapcsolatban úgy gondolkodtam, hogy miután arra voltam kíváncsi valójában, hogy jó kondícióval nagyjából mi teljesíthető reálisan a Rábán vagy más hasonló vízen, így egyáltalán nem volt cél hogy gyors felszerelést válasszak. Gyakorlatilag azt is mondhatnám, hogy kiválasztottam a lehető leglassabb megoldást. Egy teljesen hétköznapi műanyag három személyes túrakenuval mentem, egy sima rafting túrán is használt kenuevezővel. Egy hosszabb/gyorsabb kenut ketten evezve vagy egy tengeri kajakban számottevőben jobb eredmény érhető el.

Szombaton hajnali 4 órakor keltem, útközben felvettem Papp Krisztiánt, aki a transzferben segített.Köszönöm neki a segítséget!

Fél hét előtt öt perccel indultam el Szentgotthárdról.A vízállás -70 cm volt, ami alacsony víznek felel meg. Ez nem könnyítette meg a dolgomat, mert a Rába sodrása az alacsony víz miatt jóval kisebb volt, mintha pluszban lett volna a vízmérce. Azért is nincs igazán értelme eltérő vízállásoknál időeredményeket összehasonlítani, mert a különböző vízállásoknál ugyanakkora idő alatt másfél, de árvíz esetén akár négyszeres (!) távolság is leevezhető. Eveztem sokszor a Rábát nagyon magas víznél, hihetetlenül felgyorsul olyankor.

Indulásom időpontjába már másfél órája világos volt, így utólag úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna ott aludni, és egyből indulni, ahogy világosodik. A reggeli 2,5 órás ébrenlét és vezetés pazarlás volt, nem megengedhető luxus ha tényleg messzire akarsz evezni.

raba100_01_sztgindulas

raba100_02_indulas

A hajnali magányos evezéseknek külön varázsa van. A víz felett lebeg a köd, a felkelő nap miatt sejtelmesek a fények, az állatok ilyenkor még mozognak. Ha csendben vagy, sok állattal találkozhatsz a hajnali folyók partjain. Terepfutásaim alkalmával is rengeteg állattal találkozom, tehát annyira nekem nem szokatlanok az ilyen élmények, de így is nagyon tudok örülni minden kis élőlénynek. Ezen az evezős túrámon a következő állatokkal találkoztam: szürke gém, kis kócsag, nagy kócsag, egerészölyv, jégmadár, őz, szarvas, róka, hód. Ezek közül a hód az, amivel eddig a Rábán még nem sikerült összefutnom, csak a nyomait láttam. Az a helyzet, hogy az elmúlt években a hód nagyon elszaporodott a folyón, a teljes evezett szakaszon, Szentgotthárdtól Ikervárig végig jelen van. Végignézve a parti fákban végzett rágásnyomakat és fadöntéseket, természetes ellenség nélkül hosszú távon bizonyára tenni kell majd valamit. A jelenleg 50.000 Ft-os eszmei védettséggel rendelkező hód védettségi státusza bizonyára változni fog, hiszen ezt a rohamos szaporodást ugyanúgy látom a Mura és a Kerka partjait nézve is. Mindenesetre én nagyon örültem, hogy végre a Rábán is sikerült kicsit figyelnem őket reggel két alkalommal is. Aztán később, este majd még rengetegszer, de arról később.

raba100_03_hajnalikod

A túra evezés része nagyon egyszerű módon módon zajlott. Szentgotthárdon elkezdtem evezni, 100-115-ös pulzusra beálltam, majd ezen az intenzitáson az evezést folytattam még tizenhét és fél órán keresztül. Csak a két átemelés idejére álltam meg pár percre. Ha valamit ittam vagy ettem, akkor rövid időre nem eveztem, de a kenuból nem szálltam ki. Egyáltalán nem volt unalmas, folyamatosan nézelődtem, a Rábán a táj mindig szép és érdekes, jól éreztem magam. Fotókat nem igazán készítettem út közben, nem akartam, hogy ezzel menjen az idő.

raba100_04_huvosreggel

Csörötneki gátnál gyorsan megvolt az átemelés. Krisztián is ott volt, nem igazán bíbelődtem egyik gátnál sem az cipekedéssel. Ha már egyszer műanyag hajóval indultam neki, akkor a legegyszerűbb módon zajlott le a gát megkerülése: vontatással.

raba100_05_magyarlaki_gat

A gát után ettem először. Nagyon figyeltem rá, hogy folyamatosan igyak, és két óránként mindig ettem is. A hosszú futásoknál már megtanultam, hogy mennyire fontos az, hogy a frissítésekre figyeljek. Semmi baja nem volt különben a gyomromnak, teljesen rendben volt minden.

A rábagyarmati sarkantyúnál, a sarkantyú alatti kis kavicspad mellett balra teljesen elzárja az utat egy keresztbe álló fa, szerencsére volt annyi víz jobbról, hogy kopogósan, de le tudtam csúszni. Teljesen keresztben álló fa még volt több, de mindegyiknél találtam egyszerű megoldást, sehol sem kellett nagyot cipekednem.

raba100_06_berek

raba100_07_egersziget

raba100_08_egersziget2

raba100_09_egersziget3

Evezgettem tovább, nem éreztem, hogy fáradnék, abszolút jól voltam. Csákány előtt, az osztrák faház feletti kanyarban hatalmas fa totál keresztben. Ha +10 cm lett volna a folyón, akkor ki sem kell szállnom, így a belső íven kellett húznom a kenut pár métert. Azért túrázókkal tréfás lesz. 3,5 km-re Csákány előtt a nagy balos kanyarban is van pár kilógó vastagabb fa pont a kanyarban a sodorban, az sem hétköznapi túrázó szint. Ezért jönnek túravezetővel.

raba100_10_csakany

Csákányig még délelőtt leértem. Csákánydoroszlón a kempingben nem láttam mozgást, egy ideig még mozgó víz, aztán a büntetés, a körmendi gát előtti duzzasztott víz. Azt a pár kilométert sohase szerettem. A gát szokásos, sokszor rendkívül nehéz kiszállni, most könnyen ment, az átemelés mindig nehéz. Főleg azért, mert én egyedül voltam, így nem is bonyolítottam túl, a pár centis, gát felett átbukó vízen kötéllel leengedtem a kenut, majd a köveken átrángattam. A műanyag hajók előnye.

raba100_11_kormendigat

raba100_12_komendigat2

raba100_13_kormendigat3

raba100_15_kormend

Weking barátok Körmend alatti bázisukon dolgoztak, majd munka után kis örömevezést terveztek Molnaszecsődig. Teljesen véletlenül sikerült úgy érkeznem, hogy ők pont akkor indultak, így Molnaszecsődig velük együtt eveztem. Jót beszélgettünk.

raba100_16_Jombi

raba100_17_molnaszecsod

Szecsődtől egyedül eveztem tovább, a wekingek csak az Árvíz presszóig mentek. Innen hamar leértem Rábahídvégre. Krisztián és Kata-tesója egy Molnaszecsőd – Rábahídvég szakaszt evezett, itt megvártak engem. Csak pár pillanatra álltam meg, megbeszéltük, hogy majd este fél 12 körül találkozunk az Ikervári gátnál.

raba100_18_rabahidveg

raba100_19_puspkmolnari

Püspökmolnári vasúti híd után már nagyon hűlt a levegő, és nagyon elkezdett sötétedni. Tudtam, hogy 8 órakor már teljesen sötét lesz, így még a világosban felöltöztem melegebben, és a fejlámpát is a nyakamba akasztottam. Nyolc óra előtt öt perccel kellett a fejlámpámat bekapcsolnom. Bár friss természetesen nem voltam, de úgy éreztem, hogy nem vagyok fáradt, bármeddig el tudnék még evezni. Nagyon hirtelen lett sötét. Sajnos köd is lett a víz felett, ami azt eredményezte, hogy nagyon korlátozottak lettek a látási viszonyok. A fülemről is lehúztam a sapkát, és bármennyire tűnik furcsának, de a hallásomra is támaszkodtam. Síri csend volt, így tökéletesen lehetett hallani a víz hangját, segített. Ha nem voltam biztos valamiben, akkor mindig a belső ív felé húzódtam, onnan próbáltam lámpázni. Kissé csökkent a sebességem, de nem számottevően. Egy óra múlva eltűnt a köd, akkor már kicsit jobban láttam. Az ég felhős volt, én csillagos égre számítottam, később egyre több villámlást is láttam észak felől.

Volt kettő beborult fa, ami teljesen keresztbe feküdt a folyón. Mindkettőt időben észrevettem, mindkettőnél találtam annyi helyet, hogy át tudtam bújni, nem kellett átemelnem.

Éjjel rengeteg állat van a folyón. Nem látni mást, csak a lámpa fényében világító szempárokat. Őzek, szarvasok, rókák, hódok. Nagy élmény volt.

A hódok sötétedés után nagyon elkezdtek mozogni. 10 hódig számoltam, utána már nem számoltam, körülbelül 25-30 hóddal találkoztam a sötétben evezett 4 óra alatt. Nem gondoltam volna, hogy ennyivel fogok találkozni. Van egy érdekes szokásuk: mielőtt eltűnnek a víz alatt, dobbantanak egy nagyot a farkukkal. Ez hatalmasat csobban és nagy hangja is van. Emellett igazán három dolgot csinálhatnak: úsznak a vízben, kimásznak egy beborult fára, valami fontosat csinálnak a parton. Teljesen mindegy, hogy ezek közül éppen melyikkel foglalatoskodnak, mert ha arra jön éjjel egy kenus, akkor viszont már csak egyet: nagy robajjal belebombáznak a víz alá. Szívbajt tudják az emberre hozni ha előtte nem veszed észre őket. Ettől függetlenül aranyosak, és annyira nem is voltak félősek, volt amelyik 20 méreten keresztül úszott mellettem, majd persze loccsanással és robajjal eltűnt a víz alatt.

10 órakor telefonált a Krisztián, hogy náluk, tőlem légvonalban kb. 20 km-re nagyon nagy vihar van felhőszakadással és nagy széllel. Nálam ebből csak a távoli villámlás és 5-10 perces csepegő eső volt, reméltem is, hogy nem lesz több.

A fejlámpám egy Petzl Tikka RXP, tökéletes társam amikor sötétben futok vagy bringázom terepen, de ide erősebb lámpa kellett volna. Holdfénnyel és csillagos éggel jó lett volna, de a borult ég nem segített, csak a lámpa fénye volt. Sötétedés után, 4 órán keresztül folyamatosan nagyon kellett figyelni a vizet, ez fejben nagyon elfárasztott. Gondolkodtam, hogy sötétben akarom-e magamat az alacsony vízállású Öreg-ágon lökdösni 11 kilométeren keresztül Sárvárig. Esetleg megkapom a vihart én is. Úgy döntöttem, hogy Ikervárig elég lesz.

Eleve úgy indultam el, hogy addig fogok menni, amíg kedvem van, eddig volt.

Krisztián eljött értem kocsival Ikervári gáthoz, aztán átült a kajakjába és elém is evezett. Néztek is a horgászok, hogy ki ez a két fényvisszaverőbe öltözött őrült, aki éjfélkor fejlámpával zavarja a halakat.

Az órám az evezés végén 104 km-t mutatott. Az óra azért, hogy biztosan bírja az aksija, percenkénti rögzítésre volt beállítva. A kanyarokat emiatt sokszor levágta, tehát a valós távolság ennél több, szerintem 106 és 110 km között lehet.

raba100_20_tavolsag

 

Vélemény, hozzászólás?