Jótékonysági vízitúrák – terveink 2017-re – Együtt a Vízen újratöltve

Kedves Vízitúrázók!
Kedves Barátaink!

Két éve már, hogy elindítottuk hazánk egyetlen országos méretű jótékonysági vízitúrás programsorozatát, azEgyütt a Vízen mozgalmat és a szorosan ide tartozó Magyar Vízitúrázás Napját. Különlegesen érdekes, nehéz de jól járható útja ez a vízitúrázás népszerűsítésének, hiszen nem csak népszerűsítés zajlik egy-egy ilyen rendezvényen, hanem kapcsolatokat építünk emberek és közösségek között, felszínre hozzuk egy-egy régió vízi kultúráját és természetesen élményeket adományozunk, mindezt sportolás közben természetesen. A programokat számtalan szervezet támogatja. Sokat köszönhetünk különböző minisztériumoknak, állami szervezeteknek és azoknak a civil szervezeteknek, akik nem pénzzel, hanem munkával és felajánlott túrákkal segítik a programokat.

2017 – az idei terveink

A munka idén sem áll meg. Terveink szerint májustól szeptemberig több tucat ingyenes vízi és vízparti programot szervezünk, ahol helyi civil szervezetek közreműködésével, a szövetségünk 18 személyes bőgős hajóinak segítségével szeretnénk az eddig megkezdett munkánkat folytatni és minél több mindenkinek megmutatni a vízitúrázás szépségeit.

Felhívás

Ha szívesen segítenél szervezőként, van felajánlásra váró felszerelésed, túrád. vízparti programod vagy ismersz olyan csoportot, közösséget, aki szívesen venne részt egy ilyen ingyenes programon de nincs rá lehetősége, pénze, keress minket az office@dr-vtsz.hu e-mail címen vagy a 06 30 338-3684-es telefonszámon. Szeretnénk összeállítani az éves programot és látni előre a lehetőségeinket, ezért kérünk Benneteket, hogy segítsétek munkánkat és segítsetek minél több víz szerető embert megismerni a vízitúrázás szépségeit!

I. Együtt|A|Vízen okosan – Vízitúra kísérők, szervezők továbbképzése

Moduláris jelleggel, vízitúrával foglalkozóknak, sokat túrázóknak, kísérőknek ÖNKÖLTSÉGES továbbképzés-sorozatot indítunk. A képzés modulokból áll, egy-két napos események, “tantermi előadások” és terepgyakorlatok során tanulhattok tapasztalt szakemberektől hasznos és profi fogásokat.

1. időpont: 2016 aug. 27-28., Kisbodak.(Szigetköz)

Program, Témák:
27. szombat: a JÓL KENUZÁS mestersége. Előadó: Parti Zoltán kenus edző, volt válogatott versenyző. Figyelem: ez a tananyag hasznos annak is, aki azt gondolja, hogy sokat kenuzik 🙂 TEREPMUNKA, evezős cuccot és lapátot (ha fontos a saját) hozzatok, kenut adunk.

Este közös főzés, szakmai beszélgetés.

28. vasárnap: rohammentősök, gyermekmentősök előadása balesetekről, allergiás rohamokról, törések ellátásáról, újraélesztésről és minden olyan egészségügyi vészhelyzetről, melyet el kellhet hárítani a vízen vagy vízparton.

Találkozó: szombat, 10 óra, Kisbodak, Esthajnalcsillag Kemping
Szállást, aki szeretne, itt tud foglalni faházban vagy sátorban (www.szigetkoz-vizitura.hu)

Költségek: a szálláson kívül a közös kaja illetve az előadók útiköltsége – ezt a helyszínen szétdobjuk, attól függően hányan vagyunk.

Jelentkezés: office@dr-vtsz.hu Minimum 8 maximum 20 fő fér be a csoportba.
Határidő: aug. 23.

FIGYELEM: ez NEM tanfolyam, főleg nem túravezetői tanfolyam. Egy tanusítványt szövetségünk kiállít, ám az nem jogosít fel egy részt vevőt sem arra, hogy a HSZ szerint vízitúrát vezessen.

Cél: a tudás megosztása, illetve egy hasznos tananyag kialakítása a jövőre nézve,

Biztonságban és balesetmentesen a vízen

Egyre többen választják nyaralásként és kirándulásként célnak a vizet és partját, legyen szó strandolásról, horgászatról, vízparti bulizásról vagy a vízitúrázás bármely formájáról. A víz, mint természeti közeg vonzó az emberek számára, jó hatással van a lélekre és a testre egyaránt.

Ezzel (szerencsére) nem arányosan növekedik azon sajnálatos esetek száma, amikor a víz áldozatokat szed, akár fürdés, vízbe ugrás, horgászat, vagy – legritkább esetben – vízitúrázás közben. Ha a véletlen szerencsétlenségek, betegségből adódó esetek nem is, de a balesetek jó része megelőzhető felelős hozzáállással, odafigyeléssel és józan gondolkodással. Azért, hogy a vízitúrázás kellemes és félelem mentes élmény lehessen, segítünk néhány ökölszabállyal, melyeket bárki  felhasználhat a vízparti kikapcsolódásának megtervezéséhez.

explore-highland-canoe-safety-skills-1200x350

Nem válassz vízi vagy vízparti programot, ha bárki a csapatból (családból) fél a víztől! Ez egy természetes emberi tulajdonság, legyőzhető, de nem a nyaraláson kell elkezdeni. Legyen az a cél, hogy mindenki érezze jól magát!

Úszni és kenuzni vagy kajakozni, evezni tudni kell. Ha ez nem megy és nincs lehetőséged rá, hogy a kikapcsolódás előtt gyakorolj, NE válaszd ezt a programot vagy válassz olyan szervezett eseményt, ahol a teljesen kezdők számára megfelelő oktatást tartanak és a programot is hozzáigazítják ehhez. Tudnod kell, hogy emberi erővel hajtott eszközt bárki bérelhet, valószínűleg senki sem fogja leellenőrizni, hogy tudsz-e bánni az adott vízi közlekedési eszközzel. Kezdőként semmiképpen se bízd el magad.

A vízparti tartózkodás során érhetnek olyan hatások, melyekre nem vagy felkészülve. A túlzott napsütés, eső, szúnyogok és egyéb kellemetlen bogarak, sár és “kosz” sok ember ingerküszöbét meghaladják. Ha tudod, hogy ilyen vagy, inkább NE válassz ilyen kikapcsolódást.

…ha mégis mentek

Mindig kérj tanácsot, olvass utána és készülj fel a célterületből! Akkor is, ha gyakorlott túrázónak tartod magad. Jó információforrás egy helyi szolgáltató, kajak-kenu, evezős klub, vízitúrázó egyesület. Mondd el, hogy mi célból mész, hányan mentek, milyen a csoport összetétele (főleg hogy hány gyermek van), mekkora túrákat, milyen programokat szeretnétek. Nem minden vízterület lehet alkalmas egy-egy túratervhez.

Folyók esetében fontos lehet a vízállás is. Néhány folyó magas,míg más folyók alacsony vízállás esetén lehetnek veszélyesek. Árvíz esetén tilos vízitúrázni. Infók: www.vizugy,hu

Vízitúra esetén legyen veletek túrakísérő, akinek kiemelkedő helyismerete, tökéletes hajókezelési tudása van, jól ismeri nem csak a vizet hanem a partot és a tágabb környezetet is. így lesz élmény a túrázás, mert nyugodt lehetsz és hasznos helyi információkkal is gazdagodhat a társaság.

Több napos túra esetén, amennyiben vinni kell a csomagokat, tegyétek ezt kísérőautóban. A szabadság érzését ronthatja, hiszen nem köthettek ki, csak olyan helyen, ahová az autó is el tud jönni ám nagy biztonságot ad egy szárazföldi kísérő!

…a vízen

Mindig hallgass a túrakísérőre, tapasztaltabbra és a hajód kormányosára!

Legyen rajtad mentőmellény, védd magad a túlzott napsütéstől, hidegtől és ha kell, az esőtől!

Minden hajóban legyen benne a kötelező felszerelés: 5 méter kötél, elemlámpa, szivacs vagy valamilyen vízmerő és persze a mentőmellény!

Hajózóúton nagy odafigyeléssel haladjatok. A piros bólya a jobb, a zöld bólya a bal oldalt jelöli. Ha lehet, ezeken kívül haladjatok! Keresztezéskor alaposan nézzetek körbe és csak akkor induljatok, ha nem láttok hajót a távolban. Fokozottan figyeljetek a motorcsónakokra is.

Az alkohol fogyasztás vízreszállás előtt és a vízen tartózkodás alatt TILOS!

A hajóban viselkedj nyugodtan, ne ugrálj, ne kapkodj!

Az összhangban evezésre és a precíz kormánymozdulatokra figyelj oda

Sok gyerekes túra esetén állj meg sűrűn, a gyerekek nem annyira türelmesek!

Vízbe csónakból soha ne ugorj be! 

Fürdeni csak kijelölt helyen, a partról fürödj, nagy melegben megfelelő előmosakodás után.

Fürdés közben a gyerekek mellett mindenképpen legyen egy-két felnőtt, a gyerekeken fürdés közben is legyen mentőmellény. Az a legjobb, ha mindenkinek leér a lába! Lehet, hogy nem izgalmas, de biztonságos.

A felszerelésed legyen tökéletes, legyen vízhatlan tartóban telefon, feltöltve. Akár csoportonként több darab. Mentsd el a parti kísérő, a túrakísérő és a legközelebbi szálláshelyek telefonszámát. Ne feledd a 112 általános segélyhívó számot.

…borulás, vízbe esés esetén

Első az ember biztonsága! Az értéktárgyak, felszerelés nem fontos, ha úgy van, hagyj úszni mindent! A legtöbbször minden előkerül.

Ha felborultok, számold meg a fejeket, legyen meg mindenki! Ha valaki hiányzik azonnal kezdjétek el keresni!

Minden esetben hallgass a túrakísérődre!

Ha tudsz, ússz a partra és kísérd ki a gyerekeket. Mindenkinek legyen a lába alatt szilárd talaj. Ez fontos a biztonságérzet miatt.

Ha más borult fel, csak akkor segíts, ha vízimentő vagy, elkerülhetetlen vagy a túrakísérőd felkér!

Nem mindig a legközelebbi part a legegyszerűbben elérhető. Ha ezt nem veszed észre, a túrakísérőd segíteni fog.

Ha nincs veszély, ezt a túrakísérőd is megerősíti és más segítség nincs, akkor úszva szedd össze a felszerelést, lapátot, egyéb eszközöket és tedd be valamelyik elérhető csónakba. Mindezt akkor, ha a gyerekek biztonságban vannak!

Folyóvíz esetén mindig a sodródó csónak mögött (folyásirány szerint felett) legyél. Ellenkező esetben a víz nyomása rád szoríthatja a csónakot egy akadály esetén.

Ha vízi balesetet látsz, állj rendelkezésre, ne zavard a mentést és hívd a 112-es általános segélyhívó számot!

 

 

 

 

 

 

Vízi teljesítménytúra a Szigetközben

A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség meghirdeti hagyományteremtő országos Együtt a Vízen teljesítménytúra mozgalmát. A mozgalom lényege, hogy mindenki által élvezhető, elérhető és főleg NEM VERSENY formában vízitúrázzunk hazánk vizein, a családok, baráti társaságok megismerhessék a hazánk folyóit és tavait és a vízi illetve vízitúrás kultúránkat.

A jövőben folyamatosan hirdetjük meg teljesítménytúra mozgalmunkat, bejárva az ország összes vízterületét.

első alkalom – 2016 augusztus 6. Kisbodak

társszervező: Víziló Vízitúra

logo

fedezd fel a Szigetközt és a Csallóközt, ismerd meg Kisbodak és Nagybodak történelmi hagyományait és a helyiek vendégszeretetét…

www.kisbodak.hu

Helyszín: Kisbodak, Esthajnalcsillag vízitúrás táborhely

Táv: 6 km – Öreg-szigeti-tó kör és kb. 20 km. Kisbodak – Nagybodak-Kisbodak kör. Figyelem: a hosszú körbe kisebb és nagyobb átemelések illetve Öreg-Dunán való evezés is beletartozik, csak a felkészültebbeknek ajánljuk. Térképet a helyszínen biztosítunk!

bodak-terkep-oreg-erdo

Öreg-Szigeti-tó kör

csallokoz-terkep

Kisbodak-Nagybodak-Kisbodak kör

Az esemény nem vezetett túra, mindenki egyénileg halad. A Hajózási Szabályzat betartása kötelező! Mentőmellény viselése szintén kötelező mindenkinek!

A program: indulás egyénileg reggel 9-11 között. Beérkezés saját tempóban a délután folyamán. Este falunap, színházi előadás és utcabál.

Jelentkezés és információ: 2016 aug. 1-ig az office@dr-vtsz.hu e-mail címen.

Nevezési díj: 3000 Ft támogatás Szövetségünk részére. Ez tartalmazza a sátorozás díját szombat este, a vacsorát és a kenu bérlést. Mindezek mellett az Együtt a Vízen pecsétlelős könyvecskét, ahová a teljesítménytúra-pontokat gyűjthetitek az elkövetkezendő évek során.

Találkozzunk a Vízparton!

Gyertek el Ti is…

 

Együtt a Vízen mozgalom – Legyen a víz út és ne akadály!

Több mint 10 programon Szerbiában és Magyarországon közel 1000! fiatalt és idősebbet eveztettünk és támogattuk a vízitúráját eddig az Együtt a Vízen programunk keretében.

1

A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával vásárolt egyedi készítésű bőgős csónakjainkkal olyan egyedülálló vízitúrás és vízi kulturális mozgalmat sikerült elindítanunk, amely mérföldkő (stílusosan folyamkilométer kő) lehet a hazai vízitúrás mozgalmak életében.

A mozgalmunk további folytatásához támogatókat keresünk. Lehet támogatni az Együtt A Vízen mozgalmat anyagiakkal, túrafelajánlással és természetesen azzal is, ha egyszerűen elmentek vízitúrázni!

Hivatalos weboldal: http://www.egyuttavizen.hu

Tartsatok velünk! Legyen a víz út és ne akadály!

Hömpölyög az Együtt A Vízen mozgalom – Szerbiában is

Óriási szakmai sikernek könyvelhetjük el a május 21-i hétvégét, hisz pénteken Baján a Vén-Dunán és szombaton a szerbiai Bezdanban összesen több mint 400 gyereket és a szüleiket, tanáraikat sikerült két nagyon hangulatos vízitúrás napon egy ingyenes vízitúrára vendégül látnunk.

Baján az Aparhanti Általános Iskola diákjai, Bezdanban pedig a helyi általános iskola összes diákja részt vett az Együtt A Vízen hétvégén.

A programhoz a Viator Mundi hajókat és a felszereléseket (Diána és Kristóf, a két bőgőscsónak) a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával sikerült megvásárolnunk! A programhoz várjuk a további támogatókat!

vlcsnap-2016-05-23-11h18m06s205

Együtt a vízen – terveink 2016-ra.

A hazai vízitúrás élet újboli felvirágoztatása, az egészséges életmódra nevelés és természetjárás megszerettetése gyermekeknél kezdődik, gyermekkorban a családokon keresztül tudunk újabb és újabb rajongót szerezni a vízi sportoknak és a vízitúrázásnak.

A Szövetségünk Együtt a Vízen kampánya és vezérprojektje eddig több száz gyermek és felnőtt, család és iskolai osztály számára biztosított ingyenes vagy rendkívül kedvezményes vízitúrákat Magyarország vízein.

egyutt_vizen

Együtt a vízen logó

Ahhoz, hogy ez a kikapcsolódási és kirándulási forma minél több helyszínre eljuthasson és minden gyermek, diák és család, aki szeretné kipróbálni, ingyenesen hozzájuthasson vízitúrás lehetőséghez, szövetségünknek egy újab típusú tevékenységet kell elindítanie:

ELVISSZÜK A VÍZITÚRÁT HOZZÁTOK

Az egyszerűbb szervezés és a profi, minőségi lebonyolítás miatt a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség  Együtt a Vízen kenuflotta vásárlását tervezi, melyet ingyen és bérmentve bocsájtunk bármely iskola rendelkezésére, túrakíséret és szállítás mellett a 2016-os évtől kezdődően.

Horváth Csaba olimpiai bajnok kenus elnökünk vezetésével és szakmai támogatásával a 2016-os évben havonta legalább egy ingyenes vízitúrát szeretnénk “ajándékozni” a túrázást kipróbálni vágyó diákok számára.

Szövetségünk a tervvel  kapcsolatban várja a kérdéseket és az esetleges felajánlásokat.

Búvár Kund Próba – Együtt a vízen támogatással

A váci Dunai Sárkányok Egyesület beszámolója az Együtt a Vízen mozgalom keretén belül támogatott programokról:

Búvár Kund Próba 2015.

Egyesületünk is részt vett a Nógrád Megyei KLIK által szervezett Búvár Kund Próbán, ami a “Teljes körű iskolai egészségfejlesztési programsorozat” keretében valósult meg.

 A két napos rendezvényen közel 400 Nógrád megyei iskolás gyermek vett részt, akik közül sokan hátrányos és leghátrányosabb helyzetű településekről érkeztek. Számukra különösen nagy élmény volt az ismerkedés a vízi sportokkal. A Búvár Kund Próbán a csoportok forgó rendszerben keresték fel az állomásokat, melyek mindegyike a vízhez és az egészséges életmódhoz kapcsolódott.

A visszajelzések alapján a legnagyobb sikere a tengeri kajaknak és a sárkányhajónak volt, hiszen a résztvevők nagy része még soha nem evezett hasonló eszközökben.

A Búvár Kund Próba keretében megvalósuló sárkányhajózás a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség “Együtt a Vízen – mozgalom az egészséges gyerekekért és családokért” és a Szövetség az Ifjúságért támogatásával valósult meg.

https://www.facebook.com/notes/dunai-s%C3%A1rk%C3%A1nyok/b%C3%BAv%C3%A1r-kund-pr%C3%B3ba-2015-b%C3%A1nki-t%C3%B3/10152745536142723

Június 14-15. Bánki Tó:

Mindkét Nap a programokhoz kapcsolódva az érdeklődők hajóztatása, kb. 120 fő vett részt a programon, részt vettek a szátoki intézetben élő állami gondozott gyerekek és a környékből érkező érdeklődők, családok.

Esztergom – Vác túra fotói:

https://www.facebook.com/events/1446452635673045/

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.915224358523662&type=1

Az elmúlt hétvégén, igazi túrázós időben, remek hangulatban telt a Magyar Vizitúrázás Napja Alkalmából meghirdetett Esztergom-Vác Sárkányhajó túránk, melyen két hajóban, összesen 28 fő vett részt. Az egyesület sűrű versenyprogramja miatt egy héttel korábban kellett megtartanunk a túrát, de két héttel később, július 4-5-én immár második alkalommal rendezzük meg amatőr evezősök számára a két napos Szentendrei sziget kerülést:

https://www.facebook.com/events/847926348623272/

Szabó Miklós
elnök
Dunai Sárkányok Vác

Együtt a Vízen – 300 gyerek kapott ajándékba vízitúrát

Nemrég ért véget Leányfalun a szövetségünk és a Vadkacsa Egyesület által közösen szervezett és lebonyolított “Együtt a Vízen – Adományozz vízitúrát”  kampányunk, ahol profi túravezetők és kormányosok (Vadkacsa Egyesület) segítségével közel 300! Dunakanyarban és környékén élő általános iskolás vízitúrázott ingyen a Szentendrei-Dunán.

IMG_3727

vízreszállás pillanatai

Az Együtt a Vízen mozgalom lényege, hogy segítsük a családokat, gyermekeket, iskolákat, hogy ingyenesen vízitúrás lehetőséghez jussanak, együtt lehessenek a hajóban, együtt élvezhessék és szeressék meg a természetet és a természetjárást.

Gyakorlás a parton...

Gyakorlás a parton…

A kampány a Szentendrei-Dunán nagyon jól sikerült, a gyermekek jól érezték magukat és remélhetőleg 300 újabb víz és természet szerető fiatal “született” a vízitúránkon.

Köszönjük!

Vámosszabadin jártunk – Együtt a Vízen

A vízi sportok és a túrázás népszerűsítése is feladata a nemrég alakult Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesületnek, amely idéntől tagszervezetünk is egyben. A 2015-ös tagi pályázati lehetőségeinkkel az Együtt a Vízen kampányunkra építkezve kenukkal támogattuk az egyesület első nagyobb vízi megmozdulását, melyet remélhetőleg még számtalan fog követni a közelöjvőben.

Szövetségünk tagjai segítettek a kenuk leszállításában, vízretételében és természetesen el is kísérték a csapatot egy kis alsó-szigetközi kenuzásra. Az itt készült képek pedig megtekinthetők “alant” a kis képre kattintva.

20150426_115559

Fotók a vízitúráról…