Együtt a Vízen – ingyenes vízitúrák 2019-ben

…legyen a víz út és ne akadály! A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség ingyenes vízi közösségépítő programja

Felhívás !

a 2019-ben tartandó ingyenes vízitúrákra való jelentkezésre

Kedves Vízitúrások, Vízparti Önkormányzatok, Intézményvezetők, Érdeklődők!

2019-ben ismét szeretnénk a két bőgős csónakunkkal minél több helyre ellátogatni és egy ingyenes program keretén belül megmutatni a vízitúrázás és a vízi-vízparti élet szépségét. A programokat az Együtt A Vízen programsorozat kertén belül indítjuk évek óta.


Részletek a programról


Elsősorban iskolákba, csoportokhoz, kisebb-nagyobb települések olyan vízparti eseményeire látogatunk el szívesen, ahol van igény arra, hogy a résztvevők kipróbálhassák az evezést, teljesen biztonságos nagy fa hajókban, vagy igény szerint túrakenuban, túrakajakban. Fontos, hogy a vízre szállók számára a program ingyenes legyen, ehhez mi a következőket tudjuk biztosítani: eszközök ingyenes használata, evezés oktatás, vízi-ismeretek átadása (a csapat tagjai pedagógusok, ebben van gyakorlatunk)


A programok és a bőgős csónakjaink

12 személyes, teljesen fából, kézi munkával készített tradicionális dunai fa csónak, Mundi Tamás csónaképítő mester műhelyéből. Egyedülálló hajók, teljesen biztonságosak, bárki jól érezheti magát bennük!

Hogy néz ki egy Együtt A Vízen program?


Kis csapatunk reggel, vagy előző nap este megérkezik a helyszínre. Lepakoljuk közös segítséggel a csónakokat, kenukat, kajakokat és indul a „buli”. Azért, hogy minél több embert el tudjunk vinni evezni, általában kisebb köröket teszünk egész nap, de azt jó sokszor (persze igény és lehetőség szerint csinálhatjuk máshogy is, ez mindig a csapattól függ). a lényeg: minél többen részt vehessenek a programon. Az evezések után – ha szükséges – főzünk egy jó bográcsos ételt, ez szerves része a vízitúrázásnak. Általában egy napot vállalunk, de különleges esetben maradunk két napra is.

Kik vehetnek részt?


Az Együtt A Vízen lényege, hogy bárki jöhessen, vízre szállhasson. Fontosnak tartjuk a családok közös evezését, nagyszülők – unokák részvételével. Különösen örülünk olyan csoportoknak, akiknek nincs lehetőségük (anyagi vagy egyéb okból) vízitúrázni.

Önkormányzatok


Sok olyan kisebb település van, ahol – noha vízparti – a lakosság, főleg a fiatalok, nem ismerik a vízterületet, nem tudnak evezni, sőt sokszor úszni sem. Ilyen településeken egy falunak, bucsu, jó alkalom arra, hogy vízre vigyük az embereket! Várjuk ezen Önkormányzatok jelentkezését is!

A jelentkezés menete


Az elképzeléseket, helyszínnel, időpontokkal várjuk az office@dr-vtsz.hu e-mail címre!

Végezetül egy kérés a jelentkezőkhöz: 2018-ban többször előfordult, hogy jelentkezett egy csoport a programra és az utolsó pillanatban visszamondta. Ez kellemetlen, hiszen egy másik helyszíntől vette el a lehetőséget. Noha ingyenes a program, azt a fegyelmet elvárjuk mindenkitől, hogy ha mi készülünk, Ő is vegye komolyan a dolgot…

Végezetül egy kis ízelítő a kalandokból…