Kisbodakon indult DUNA-menti útjára a VÍZ-CSÖPPEK mikro-regionális turisztikai mozgalom

„Lebotolják – újra kihajt.” A szigetközi ember a vízen élte, éli mindennapjait, élete összenőtt a természettel: számára a fűzfa a megújulást, az újjászületést jelenti. A bölcs népi gondolat rendhagyó módon Kisbodak címerébe is beépült. Ezért talán nem tekinthető véletlennek, hogy a VÍZ-CSÖPPEK mozgalom alapítására éppen Kisbodakon került sor.

VizCsoppek_logo

A VÍZ-CSÖPPEK hálózat alapítója, a DUNA-régió Vízi-turisztikai Szövetség működésének középpontjába a teremtő embert helyezi, aki a legbelül szunnyadó alkotó energiáit legteljesebben saját életterében képes életre hívni, lakókörnyezetét, kisközösségét legteljesebben szolgálni.

A DUNA-régió Vízi-turisztikai Szövetség Magyarországon elsőként a turizmus újra definiálásával szeretne megalapítani egy olyan, a vízhez és a partjához köthető civil közösségi, hálózatépítési mozgalmat, amely átöleli az országot és összekapcsolódik a szomszédos országokkal, magában foglalja a víz menti társadalmak minden szereplőjét, úgymint: kenu és kajak szabadidősport, evezés, motoros és vitorlás hajókkal való túrázás, horgászat és minden olyan szabadidős tevékenység, amely valamilyen formájában a vízhez vagy a vízparthoz köthető, kiegészítve a lovas, bakancsos, a kerékpáros turizmussal.

Víz-csöppenként megkezdődött a hálózat szervezése: 2013. augusztus 30-án, Kisbodak Közösségi Házában megalapíttatott az első VÍZ-CSÖPPEK együttműködés.

A SZIGETKÖZI VÍZ-CSÖPPEK – Közép-Szigetközi Turisztikai Hálózat és határon átnyúló együttműködés mikrohálózat alapítói:

Horváth Csaba – olimpiai és világbajnok kenus;
Ekker Károly – polgármester Kisbodak;
Klemencz Henrik – turisztikai alelnök, DUNA-régió Vízi-turisztikai Szövetség;
Bolla-Cserjési Kinga – Szigetközi VÍZ-CSÖPPEK területi koordinátor;
Horváth János – elnök, Kisbodaki Evezős klub;
Tímár Gábor – elnök, Kisbodaki Baráti Kör Egyesület

Soós Róbert, Nagybodak (Szlovákia, Csallóköz) polgármestere, ünnepélyes keretek között 2013. szeptember 25-én, Nagybodakon írja alá a dokumentumot.

A SZIGETKÖZI VÍZ-CSÖPPEK alapítóinak nagyon konkrét tervei és elképzelései vannak a közeli és a távolabbi jövőben megvalósítandó feladatokról:

– A kisbodaki gátőrház Vízi Kulturális Központként történő működtetése;
Vízi sport klub alapítása és működési feltételeinek biztosítása a szigetközi hullámtérben;
Szigetköz vízi világának népszerűsítése, családi, lakossági vízi programok szervezése;
Turisztikai együttműködés kialakítása és fejlesztése a térség településeinek együttműködésében;
– Iskolai szabadtéri oktató programok helyszínének kialakítása – olyan komplex tanösvények kialakítása, amely nem kizárólag vízen hanem szárazföldön is átível, találkozik lovasok, kerékpárosok és gyalogosok által használt túraútvonalakkal is;
Ismeretterjesztés, hagyományápolás – kiadvány, gyűrűs könyv megjelentetése Szigetköz természeti és kulturális értékeiről.

Vélemény, hozzászólás?