Szövetségünk az MVB 1. fordulóján

Május 5-én szombaton ellátogattunk a Magyar Vízitúra Bajnokság 2012-es 1. fordulójára, Óbudára az I. Kézi Hajtásúak Napjára.

A szervező Gál Attila és csapata Római-parti kajak-kenu és evezős egyesületekből és lelkes civilekből állt, így a rendezvény sikere már előre látható volt, azonban a megjelent hajók száma minden várakozást felülmúlt. 118 regisztrált hajóegység és még kb. 30 „menet közben beszálló”, a távot saját szórakozásra végig evező kézi hajtású körülbelül 400 versenyzőt mozgatott meg a Római parton. A szervzőknek pontosan ez volt a céljuk, és tisztán látható , hogy az embereknek van igényük arra, hogy a Római-parton a vízi-élet ismét megélénküljön.

Számunkra, mint vízitúrisztikai Szövetség fontos üzenet volt ez a vízi emberektől: a vízitúra és a vízen járás fontosságát sok száz ember érzi, veszi észre és az ország minden szegletében „hemzsegnek” azok, akik ezt szívből csinálják, és szeretnék, ha a gyermekeik és az embertásaik is felismérjék ennek a tevékenységnek a fontosságát.

Az ehhez hasonló vízi rendezvények nagyszerű lehetőségeket rejtenek magukban:

A vízi társadalmak közösségének és együttélésének megerősítése mellett versenyzési és edzési lehetőségeket adnak, megmutatják azt a réteget, amiből akár a jövő olimpiai bajnokai is kikerülhetnek, de az elsődleges célja mégis a szórakozás és vízenjárás fontosságának megismertetése.

Az I. Kézi Hajtásúak Napja más szempontból is kiemelkedő esemény volt, ugyanis az eddig megszokottakkal ellentétben minden típusú kézi hajtású eszköz versenyzett, voltak a kajak-kenu mellett evezősök, sárkányhajósok is.

Ez egy nagyon fontos visszaigazolás számunkra, hiszen a törekvésünknek, miszerint a vízitúrát nem csak túrakenukkal és kajakokkal, hanem evezős hajókkal és sárkányokkal is lehet űzni és élvezni szilárd alapot ad, amire bátran támaszkodhatunk a továbbiakban.

Gratulálunk minden versenyzőnek és a szervezőknek egyaránt!

Ember volt A Vízen. Sok-sok jó ember!


Vélemény, hozzászólás?