Magyar Vízitúrázás Napja

2013-ban szövetségünk elsőként fogalmazta meg annak a gondolatát, hogy a vízitúrázást és a vízi kultúránkat egy jeles nap kijelölésével ünnepelni kellene minden évben. Ez a nap eredetileg a Nemzetközi Duna-nap volt (június 29), mostanra már eseménysorozatként a Nemzetközi Duna-naptól Szent Kristóf napjáig (július 25) tart.

Általános információk: office@dr-vtsz.hu

Cél: országos méretű rendezvénysorozathoz kötött nap létrehozása, a magyar vízitúrázás népszerűsítése, magyar vízi kultúra és történelem életben tartása széles körben való megismertetése civil összefogás keretén belül.

MVN_logo

Magyar Vízitúrázás Napja logó

A víz minden magyar ember életének része. Hazánk közel 900 felszíni vízfolyással rendelkezik, vízen több ezer kilométert evezhetünk, hajózhatunk, több tízezer kilométer partszakaszon van lehetőségünk megcsodálni a vizet, horgászni, fürdőzni vagy csak egyszerűen élvezni a természet szépségét. A hazai vízi kultúra évszázadokra nyúlik vissza, helyzetünk, vízisport sikereink világszinten is kiemelkedőek. A víz összeköti településeinket és összeköt minket egymással, szomszédos országokban élő embertársainkkal egyaránt.

Miután számtalan mozgalomnak van napja, így szövetségünk úgy gondolja természetesnek, legyen az egyik legegészségesebb, legtermészetközelibb és legősibb magyar természetjárásnak is egy kiemelt napja!

Legyen  minden évben Magyar Vízitúrázás Napja!

Felkérjük Magyarország minden vízparti települését, a sport és természetjáró szervezeteket, civil szervezeteket hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és ezen a jeles napon szervezzenek mindenki számára elérhető, ingyenes, „vízen túrázást” népszerűsítő programokat. Erőnkhöz mérten adjunk lehetőséget mindenkinek, főleg a gyermekeknek, fiataloknak arra, hogy kipróbálhassák a vízi túrázást, a vízi sportokat és megismerhessék vízi környezetünket…

Képgaléria

Összes hír ebben a témában

Szent Kristóf nap Kisbodakon – Vízitúrás Napi program

Szent Kristóf nap Kisbodakon, az Esthajnalcsillag Kempingben A program: - 10 órától kenu-túrák a vadregényes kisbodaki ágrendszerben; - 15 órától ...
Bővebben

Új helyszín: Magyar Vízitúrázás Napja a Mura-Dráván

Szervező: Barcsi Városi Szabadidő Sportegyesület Jelentkezés: horvath.gabor@barcs.hu A program neve: Drava Karaván Mura - Dráva vízitúra Helyszín/útvonal: A Mura folyón: ...
Bővebben

Eddig 13 ingyenes vízitúra – indul az Együtt a Vízen!

Kedves Vízitúrás Barátaink, Tagjaink! Április 22-én, vasárnap, megkezdjük a 2018-as Együtt A Vízen - jótékonysági evezés sorozatunkat. Az első helyszín: ...
Bővebben

Vízitúrázás Napi program: ingyenes Szezonnyitó váci sárkányhajózás

A túrán bárki részt vehet életkortól és edzettségi állapottól függetlenül. 14 éves kor alatt szülői kíséret szükséges. A túrán való ...
Bővebben

HELYSZÍN: Szokolya evez – Nomád Bár

Magyar Vízitúrázás napi túrakenu-oktatás és vízitúra. Helyszín: Nomád Bár 1692, Nagymaros és Kismaros között a Dunaparton Díj: Ingyenes Időpont: 2018-06-30 ...
Bővebben

Helyszín: KUVIK Egyesület – Komárom (Kormorán Egyesület)

Magyar Vízitúrázás napi evezés. Útvonal: Komárom- Dunaalmás, (DUNA) Díj: Önköltséges Időpont: 2018-06-30 Jelentkezés e-mailben: akosmojzes@gmail.com A kenuk száma korlátozott, saját ...
Bővebben

Áder János Köztársasági Elnök Úr az idei vízitúrázás napja fővédnöke

Szövetségünk idén is abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a Magyar Vízitúrázás Napja eseménysorozatunk fővédnöki szerepét felvállalta Áder János, Magyarország Köztársasági ...
Bővebben

Magyar Vízitúrázás Napja – 2018

Kedves Vízitúrás Barátaink! A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség idén is meghirdeti a Magyar Vízitúrázás Napját – a mai napig az egyetlen ...
Bővebben

Vízitúrázás Napja ’17

Kedves Tagjaink! Kedves Vízitúrás Barátaink! Idén is megrendezzük a Magyar Vízitúrázás Napját - a mai napig az egyetlen - vízitúrázást ...
Bővebben

Magyar Vízitúrázás Napja – 2016

...hogy a víz út legyen és ne akadály A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség 2016-ban is meghirdeti országos és határon átnyúló vízitúrázást ...
Bővebben

A Magyar Vízitúrázás Napja fővédnöke Áder János Köztársasági Elnök

rövid, de nagyon jó hír: Szövetségünk felkérésére Áder János Köztársasági Elnök Úr elfogadta a Magyar Vízitúrázás Napja fővédnökének szerepét. Ez ...
Bővebben

Vízitúrázás Napja – csatlakozókat várunk!

Kedves Vízitúrás Szervezetek! Kedves DR-VTSZ Tag! Csatlakozókat várunk a Magyar Vízitúrázás Napjához! Idén is szeretnénk megrendezni a Magyat Vízitúrázás Napját ...
Bővebben

Felhívás – Magyar Vízitúrázás Napja

Kedves vízitúrás szolgáltatók, civil szervezetek, Önkormányzatok, Túrázók! Lehetőségeitekhez mérten csatlakozzatok a Magyar Vízitúrázás Napja mozgalomhoz, adjatok lehetőséget 2015 június 29-én ...
Bővebben

Magyar Vízitúrázás Napja – egyre többen vagyunk!

Folyamatosan csatlakoznak a Magyar Vízitúrázás Napja kezdeményezésünkhöz az ország minden tájáról, a vízitúrázással és szabadidős vízi sportokkal foglalkozó civil szervezetek ...
Bővebben

Százhúsz fiatal evezhet a vízitúrázás napján

SZÁZHÚSZ FIATAL EVEZHET A VÍZITÚRÁZÁS NAPJÁN TISZAFÜREDEN, A PEST MEGYEI SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN Április 03-án és 04-én, Cegléden és 30 ...
Bővebben