Új Víz-csöppek alakult a Csepel-Szigeten – Horváth Csaba rövid beszámolója

Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség az idei év első nagy együttműködési szerződését kötötte meg a Víz-csöppek országos mozgalmának szervezésében Szigethalom Önkormányzatával. E civil mozgalom elindítása a számomra egy oly kedvelt helyen az RSD partján köttetett meg 6 civil szervezet közreműködésével

VizCsoppek_logoSzigethalom polgármestere Fáki László régi hagyományokat ápolva, negyedik választási ciklusát kezdte meg a városban. Társadalmi szervező készsége tenni akarása példátlan, a térségben. A szomszédos önkormányzatok által még be nem járt utakat nyit a régióban működő civil erőkkel, erkölcsileg is támogatva azokat. (nagy örömmel jelzem hogy az aláírás napján a DR-VTSZ-el is megnyílt egy új, közös út.)

Vízi turisztikai oldalról nézve miről is van szó?

Adott egy folyóparti város földrajzi adottsága és működik egy országos vízi turisztikai szakmai programterv civil kezdeményezésre: ebben a szakmai civil szervezetek, vizes szakemberek rámutatnak arra hogy a vizet milyen módon lehet közösségi térként használni, társadalmi kezdeményezéseken és oktatási programokon keresztül .

A Víz-csöppek mozgalom motorja az alulról szerveződésben és társadalom kulturális sokszínűségében rejlik. Összekötő eleme azonban a víz, ezért önmagában nem csak egy folyóról beszélünk hanem sok generáció óta felnőtt emberek „életteréről” is.

Közös elgondolásunk szerint kialakításra kerül az a víziturisztikai terv, ami a vízparti régió településein élő lakosságnak mutat utat ahhoz, hogy a Soroksári-Dunát és partját hasznos közösségi térként tudják használni.

Szövetségünk bizakodóan tekint a jövőbe hasznos együttműködésben bízva.

Vélemény, hozzászólás?