XIII. Vízitúra Kupa – Összefoglaló

XIII. Vízitúra Kupa – egy “év” összefoglalva…

VTK_logo

VTK 2014 röviden:

Települések és vízterületek: Óbuda (Szentendrei-Duna), Doboz-Szanazug (Fekete-Körös), Csörötnek-Csákánydoroszló (Rába), Szigetszentmiklós&Kiskunlacháza (RSD), Tokaj (Bodrog és Tisza), Dunakiliti (Szigetköz)

Versenyszők és résztvevők száma: > 1000 fő
Célba ért hajóegységek száma: > 500
Összegyűjtött evezett folyamkilométerek: közel 30000 km!
Eredmények: http://www.weking.hu/vtk/VTK.htm

2014 szeptember 6-án A Szigetközben, Dunakilitin véget ért Magyarország és (talán Európa legnagyobb) országos méretű egész éves vízitúra versenysorozata, a XIII. Vízitúra Kupa. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett vízitúrás versenyen 2014-ben hét fordulón mérették meg magukat a versenyzők, májustól szeptemberig gyakorlatilag az egész országon átívelt a rendezvénysorozat.

Májusban Óbudán a Kézi Hajtásúak Napján a rossz idő ellenére megjelent nagy számú versenyző már előrejelezte, hogy a 2014-es év erős év lesz a Vízitúra Kupa szempontjából. Óbuda jó alkalom volt a téli “álomból” ébredő versenyzőknek arra, hogy kipróbálják magukat és megmutassák, hogy 2013 óta mennyit fejlődtek.

obuda

Az óbudai profi szervezés és jó hangulatú izgalmas  28 km evezés a szentendrei-dunán nagy kedvet adott a versenyzőknek ahhoz, az ország keleti felébe utazzanak júniusban, a doboz-szanazugi SzanaMaratonra. A szanazugi verseny több mint 10 éve kerül megrendezésre, így az ország egyik leg tradícionálisabb vízitúrás versenye. Idén 30 folyamkilométert kellett evezni a Fekete-Körösön és a szép idő ellenére egy igen nehéz versenyt élt meg a több száz résztvevő a Körösön. (egy kis kedvcsináló videó a facebook-ról)

 

A június további sikereket tartogatott a Vízitúra Kupa számára: rekord számú hajóegység (101) állt rajthoz a 4. RábaLapátoláson, amely idén is Csörötnek és Csákánydoroszló között került megrendezésre a WeKing és a Kormorán Kenu Egyesületek szervezésében. A 24 kilométeres verseny igen izgalmasra sikeredett, a kiváló vízállás ellenére nem volt hiány a borulásokban!

RabaLapatolas_8726

Kenus tömeg a Rábán

Júliusban a már megszokott két helyszínre utazhattak a versenyzők: július 5-én 10 órakor Szigetszenmiklóson rajtolt el a vízitúrás tömeg és a szervezőktől megszokott igen-igen furfangos pályán 25 kilométeren keresztül evezhettek a Ráckevei-Soroksári Dunán a helyi horgászegyesület impozáns kikötőéig.

miklos

630 méter átemelés is a furfanghoz tartozott Miklóson

Július második felében Kiskunlacházán került megrendezésre a 2014-es 7 SzigetMaraton, ami minden évben a versenysorozat legnagyobb méretű rendezvénye. Mint ahogy a neve is mutatja 7 sziget megkerülésével 30 folyamkilométeren keresztül tart a verseny és ez komoly kihívás még a gyakorlott versenyzőknek is. A lacházi szervezők minden évben gondoskodnak bőséges szárazföldi programról, idén egy rock zenei “fesztivál” szórakoztatta a vízitúrásokat péntek és szombat este.

Rajtolnak a kajakosok Lacházán

Rajtolnak a kajakosok Lacházán

Az idei újdonság a fordulókban a 6. helyszín volt: Tokaj. Tokaj idén pályázott először arra a lehetőségre, hogy vízitúra kupa fordulót szervezzen – és ötösre vizsgázott. A szervezés nagyszerű volt, a víz gyönyörű, ám 35 kilométert kellett evezni a Tiszán és a Bodrogon, ami a versenysorozat második legnagyobb távja. Tokaj város fekvése, a két folyó találkozása igazi vízitúrás hangulatot teremtett és ezen a természetesen a tokaji borok sem rontottak semmit sem.

Szétszakadt a mezőny a Bodrogon

Szétszakadt a mezőny a Bodrogon

Szeptember első hétvégéje elhozta nekünk a VTK utolsó fordulóját a klasszikusnak számító Szigetköz Maratont. A dunakiliti Vadvíz Kemping által szervezett vízitúrás maraton úttörőnek számít, az országban az elsők között voltak, akik több mint tíz évvel ezelőtt vízitúrás versenyt szerveztek. A Szigetköz vízitúrás paradicsom, szeszélyes vízével, a számtalan átemeléssel és bedőlt fákkal, zúgókkal egy igazán izgalmas és (mondhatni) nehéz pályán kellett a közel 40 folyamkilométert – nem éppen vízitúrás tempóval – teljesíteni.

Őrült tempó a Szigetközben

Őrült tempó a Szigetközben

A Vízitúra Kupa egy országos versenysorozat, a versenyzők a fordulókon elért helyezéseikért pontokat kapnak és az összesített végeredményüket az egész évben gyűjtött pontjaik határozzák meg. A pontszámítás hosszadalmas ezért már hagyomány, hogy a végső eredmények kihírdetése nem az utolsó forduólón Dunakilitin történik, hanem ősszel egy nagyszabású vízitúrás rendezvény keretén belül Kiskunlacházán. Itt kerül majd kisorsolásra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által felajánlott túrakajak vagy túrakenu illetve számtalan gyönyörű ajándék és kupa is gazdára talál.

Nagyszerű év volt ez a vízitúra versenyzők számára, a Vízitúra Kupa fejlődik, egyre több és több rajta a résztvevő és ez kiválóan szolgálja a kupa célját: a vízitúra és a vízi életmód népszerűsítését!

Végezetül a kupa segítőinek és támogatóinak is jár egy hatalmas nagy köszönet: a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a maximális anyagi, szakmai és erkölcsi támogatásért, Hodzsinak a grafikai munkákért és az eredmények karbantartásáért, a lacházi csapatnak a webes támogatásért (www.kenumaraton.hu), a szervezőknek, akik a fordulókon teljes erődebobással végigcsinálták a szezont és természetesen minden versenyzőnek akik vették a fáradtságot és végigjárták a 7 fordulót májustól szeptemberig!

Novemberben az eredményhírdetésen találkozunk!

(írta: Henrik)

Vélemény, hozzászólás?