Munka és szórakozás – lezajlott az I. Magyar Vízitúra Konferencia

Március 10-én, az előre eltervezett rendezettséggel, ám a vártnál sokkal nagyobb érdeklődéssel zajlott le az I. Magyar Vízitúra Konferencia, Leányfalun a faluházban. Külön öröm, hogy nem csak a környékről, hanem egészen messziről is érkeztek hallgatók, képviseltette magát a Hernád, a Rába, a Túr és számtalan keleti és nyugati vízterület és Szlovákia is egy régi múltra visszatekintő egyesület nevében.

A szövetségünk által életre hívott konferenciának az volt a célja, hogy a vízitúrázás bármilyen szempontból érintett szereplői, legyenek azok túrázók, egyesületetek, vállalkozók, első kézből kapjanak szakmai információkat, tippeket, ötleteket illetve megoszthassák egymással az elképzeléseiket, tapasztalataikat.

A céloknak megfelelően meghívott előadók előadásait nagy figyelem kísérte, hiszen igyekeztünk a szakmai kiemelkedő személyiségeit elhívni. A megnyitót Pereházy Pál a Vadkacsa Egyesület elnöke és Loszmann János Leányfalu polgármestere tartotta. Utána a szövetségünk bemutatkozása következett, röviden és tömören. Pándi László tartott egy rövid gondolatébresztő előadást a pályázatírásról, annak szellemi és bürokratikus hátteréről. Őt Donka Attila főiskolai tanár és nagy tapasztalatokkal bíró túravezető előadása követte, amely a túrázás és turizmus kapcsolatát és továbblépési lehetőségeit vázolta fel. Ezek után Nyikos András (Magyar Kajak-Kenu Szövetség) jövőbe mutató előadását halhattuk, a turisztikai fejlesztésekről, nem csak a Dunakanyarban, hanem országos szinten. (a ahogy a szépen összerakott előadásból megtudtuk, nagyon jó irányban haladnak a fejlesztések).

A „vízenjárás” szabályairól és a HSZ szakmai értelmezéséről dr. Fülöp Tibor rendőr alezredes úr beszélgetett a résztvevőkkel. Óriási figyelem követte az alezredes úr minden egyes szavát, nagyon sok olyan információ hangzott el, amelyhez ilyen szépen és rendezetten összefoglalva soha sehol nem juthat hozzá az ember.

Az ebédszünetben rövid sétát tehettek a Leányfalut nem ismerők, szerencsére az időjárás is és a helyszín is tökéletesen megfelelt a hellyel való ismerkedésnek.

A délutánt a Mogyorósbányáról érkezett Mundi Tamás hajóépítő és a Duna-ág Vízitúra  túravezetője nyitotta, aki a nagy méretű csónakok építéséről, a saját bőgős csónakjáról és új fejlesztésű „Big Blue” kenujáról tartott egy nagyon kellemes fényképes előadást. A hajókat egyébként élőben is megtekinthették a résztvevők. Tamást Pörnyeszi György fóti csónaképítő mester követte, akit senkinek nem kellett bemutatni. Gyuri a különböző anyagból készült hajótípusok készítéséről és javításáról beszélt, anyagmintákkal és trükkökkel megtámogatva az előadását. Olyan apró kis trükkök hangzottak el, melyek nélkülözhetetlenek a szakszerű de gyors hajójavításhoz, vízparton, túra közben…

Ez után Foki Vilmos kiskunlacházi pedagógus, vízitúra vezető  és edző tartott egy szakmai stand up-ot. Óriási kacagások kíséretében „diktálta a receptet” azzal kapcsolatban, hogyan jut el a gyermek az iskolapadból a vízre. Rendkívül hasznos voltak Vili gondolatai, különösen azok számára, akik csoportokat vezetnek a vizeinken. Foki Vilmost Szabó Miklós követte Vácról, a Dunai Sárkányok Egyesület elnöke, kenus versenyző, sárkányhajó edző, aki a sárkányhajózás és a vízitúrázás kapcsolatát vázolta fel elméleti és gyakorlati példákon keresztül. Miki óriási mozgatóereje  a váci vízitúrás életnek és sárkányhajózásnak. Szlovákiából érkezett utolsó előtti vendégünk Marián Koleno a Kormorán Komárom Turisztikai Egyesület részéről (Klub turistov Kormorán Komárno), aki bemutatta a több mint 70 év múltra visszatekintő vízi,-és gyalogtúrás egyesületét és kifejezte szándékát a közös programok lebonyolításával kapcsolatban. Rendkívül örömteli és szimpatikus volt Marián bemutatkozása, nagy köszönettel tartozunk Neki az egyesület nyitottságáért.

A napot dr. Mojzes Ákos (KUVIK Komáromi szabadidős Vizitúra és Úszás Klub Egyesület) zárta. Ákos a vízitúra térkép fejlesztésekről beszélt, olyan rendkívül hasznos technikákról, melyek segítségével harmadik generációs online és offline vízitúrás térképek készíthetőek közösségi összefogással, otthon, elérhető és ingyenes eszközök segítéségével

A konferencia alatt a Vadkacsa Egyesület által készített csodálatos vízitúrás kiállítást és a több mint 100 kötetből álló könyvgyűjteményt is megtekinthette az a közel 60 résztvevő, akik minden bizonnyal egy hasznos szakmai napon és eseményen vannak túl, közvetlenül a szezon előtt.

Itt ragadjuk meg az alkalmat és köszönjük Leányfalu Polgármesterének, a Faluház vezetőjének Szelekovszky Beátának és Pereházy Pálnak a segítséget és az I. Magyar Vízitúra támogatását.

KÉPGALÉRIA

[Best_Wordpress_Gallery id=”6″ gal_title=”1.konferencia”]