Ez év márciusában rendezte a DunaCharta a Szigetközi vízrendezésről szóló (idén már második) konferenciáját, melyen, mint félig-meddig kívülállók (hisz a konferencia szakmai tartalma távol áll a mi működési területünktől, a vízi turizmustól) mi is részt vettünk, természetesen, mint hallgatók. Célja a látogatásunknak a következő volt: kíváncsiak voltunk, hogy holt tart (és mi ez) az ügy egyáltalán, melyek a DunaCharta elképzelései és milyen vonatkozásban állnak hozzá az általunk képviselt vízitúrázók társadalmával és az ügyünkkel?
Az előadásokat szakmailag értékelni sem nem tudjuk, sem nem szeretnénk. Nem vagyunk sem vízügyi szakemberek, sem biológusok, nem értünk a puhatestűekhez, papucsállatkákhoz és ahhoz sem, hogy egy átlagos hal milyen magasra tud ugrani, ha nem ott akar ívni, ahol éppen van. Ismerjük a szigetközi ágak és a hullámtér mostani állapotát, de kizárólag úgy, ahogy egy gyakorlott vízenjáró ismerheti. Szeretjük a természetet, nem bántjuk, vigyázunk rá, szeretünk benne élni.
Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a vízitúrázó társadalom (tehát a vizet valamilyen különleges formában használni kívánó ember) és a DunaCharta álláspontja közötti viszonnyal, sajnos megkaptuk a választ viszonylag hamar, a következő mondat segítségével, (mely a DunaCharta részéről az egyik előadó úr szájából hangozott el) valahogy így: ahhoz, hogy a hullámtérben mi történik, ahhoz semmi köze nincs az embereknek” (amennyiben szó szerint nem ez hangzott el, megkövetem magam, a lényege és tartalma ez volt…)
Szövetségünk álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és határozott!
Az ember pontosan annyira a természet része, mint a hal, a fa, a csiga vagy a papucsállatka. Minden hangsúly az egyensúlyon, az élhető és szerethető együttélésen van. Az ember nem kapcsolható ki abból a folyamatból, melyet már elkezdett megváltoztatni, melyen és melyben él. Azok egyértelmű tények, hogy a szigetközi beavatkozások nem a Szlovákok egyoldalú Duna eltereléséve kezdődtek, hanem elkezdődtek már a 19. században a gátak építésével. A védett oldal és hullámtér fogalmak axiómaként való használata is azt támasztja alá, hogy ezeket a tényeket elfogadtuk – igen, még a természetvédők, biológusok is elfogadták, hisz a konferencia során számtalanszor elhangzott. (annak ellenére, hogy ab-ovo a védett oldal is hullámtérként funkcionált)
Az, hogy mi lesz a Duna sorsa, milyen beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy az optimális és élhető állapot megmaradjon, mi nem tudjuk megmondani. Erről a konferencián lévő szakmai előadók is csak találgattak – néha sajnos mellébeszéltek, mentegetőztek. A DunaCharta álláspontja bánatunkra nem derült ki, valahogy úgy értelmeztük, hogy további folyamatos kutatások szükségesek. Hogy ennek mi a kifutása azt nem tudjuk, szintén nem derült ki.
Minden esetre nagy tisztelettel felkérünk minden olyan szervezetet, aki a saját szemüvegén szemlélve a világot javaslatokat tesz egész országrészekkel kapcsolatban – még mielőtt valamilyen külső segítség vagy szerencse folytán sikert érne el – komplex módon szemlélje a világot, az embert és az ember igényeit a víz használata iránt VEGYE FIGYELEMBE!
Legyenek ezek a döntések rendszer szemléletűek, igazságosak szakmailag és emberileg egyaránt, a vízterületen élők had érezhessék magukat otthon, legyen beleszólásuk a saját világuk alakításába, a múltjuk lehessen a jövőjük is – akár még a szigetközi hullámtérben is.
DR-VTSZ elnöksége nevében Klemencz Henrik alelnök