Átemelésre van szükség abban az esetben, ha a vízen továbbhaladás olyan akadályba ütközik, amely a csónakból (hajóból, továbbiakban hajó) való kiszállás nélkül biztonságosan nem hidalható át. Ebben az esetben az átemelés során a hajót részben vagy teljesen kivesszük a vízből és kézzel vagy valamilyen eszköz segítségével a parton, vagy az akadályon (pl. valamilyen vízügyi műtárgy) át – természetesen a Hajózási Szabályzat betartásával – juttatjuk el a következő vízre rakó helyig. Ez az akadály lehet mesterséges, épített vagy természetes (bedőlt fa, hordalékhalom, stb).
Klemencz Henrik, 2016 ápr
Ugyan ez igaz a kikötési vagy vízreszálló pontokra is, azzal a különbséggel, hogy itt mindössze kiszállunk a hajóból és nem kerülünk akadályt a szárazföldön. (klasszikus sima kikötés pl. pihenőhelynél)
ver.2 társadalmi egyeztetés alatt álló anyag. Forrás megjelöléssel szabadon felhasználható