Arany Szív Díj
alapítva: 2018
alapító: Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség
A nagyság nem az erőben rejlik, hanem abban ha valaki jól használja azt. Az az illető lehet a legnagyobb, kinek ereje a legtöbb szívet inspirálja, azzal, hogy helyes példát állít.
(Henry Ward Beecher)
Szövetségünk fejet hajt azon teljesítmények előtt, melyek mögött ott az EMBER teljes szívével és lelkével együtt. Ezek az emberek olyan erővel bírnak, mely erő összeköt embereket, közösségeket és rajtuk keresztül új kapcsolatokat és közösségeket is teremt.
Az Arany Szív Díjat minden évben egy olyan személynek szeretnénk ajándékozni, aki egy kiemelkedő vízi (kulturális vagy sport) teljesítménye mellett bizonyítottan erős társadalmi közösségépítő erővel bír és ez életén, munkásságán és természetesen a teljesítményén is megmutatkozik. Hogy a díjat ki érdemli ki, az 2019-től a vízitúrás közösség szavazásán fog múlni.
Idén azonban az Arany Szív legelső díjazottját mi döntöttük el, önállóan, ezzel is utat mutatva a jövőbeni döntések irányának.
Első átadás: 2018 március 10, Vízitúra Konferencia, Leányfalu