Ingyenes Dunakanyar vízitúrák – pedagógusok kerekasztal beszélgetése

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a leányfalui Vadkacsa Egyesület pályázati támogatásból több száz diák számára ingyenes (önköltséges) egy és két napos vízitúrát szervez idén, természetesen a Dunakanyarban. A pályázati feltétel része volt, hogy a szervező pedagógusok személyesen meglátogassák a szervező Egyesületet.

A felhívásra közel húsz dunakanyari iskolából jelentkeztek pedagógusok és ezzel közel 500 diák fog idén – szinte ingyen (a felszerelés bérlése és szállítás, illetve túravezetés ingyenes, jellemzően egy napos túrákat lehet tenni, ha valakinek egyéb igénye van, azt saját forrásból finanszírozza) – vízitúrázni.

Március 24-én, Leányfalun, a szervező Vadkacsa Egyesület egy nagyon jó hangulatú kerekasztal beszélgetést tartott a pedagógusok számára, ahol átbeszélték a túrázással kapcsolatos fontos tudnivalókat (Pereházy Gergő – túraszervezés és történelmi vízitúrák, Balázs Lajos – kötéltechnikák, Klemencz Henrik – hajózási szabályzat és társai, Pereházy Pál – a Dunakanyar folyókilométerenként), illetve mindenki felvázolta a túratervét, melyet közösen megvitattunk.

A diákok nagy része egy napos túrán vesz majd részt, ám többen tesznek több napos víztúrát vagy  terveznek szigetkerülést.

A szervező Vadkacsa Egyesület további bővítésben is gondolkodik, így nem elképzelhetetlen az sem, hogy közel 800 gyermek próbálhatja ki az evezés szépségét a Dunakanyarban. A projekt része a szövetségünk Együtt a Vízen programjának.

ez a csomó is ott készült…