Kedves Vízitúrás Barátaim!
Horváth Csaba vagyok, kenus, versenyző és a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség elnöke. Életem nagy részét vízen töltöttem, élményeim, sikereim nagy részét szintén a víznek köszönhetem. Szerencsémnek (és persze szerető környezetemnek) hála szerelmem lett a víz már kisgyerekkorom óta, és ezt a szerelmet később a kenuzás még inkább megerősített bennem.
Ma is a vízen
Az elmúlt évtizedekben szeretett kenus sportom nagy sikereit sikerült megélnem: olimpiát és világbajnokságokat, európa-bajnokságokat nyertem a vízen. A sok-sok siker, sok ezer vízen “lekenuzott” kilométer után mára végre lehetőségem nyílt arra is hogy lassabban evezve átélhessek egy új érzést: a vízen túrázás szépségét. Így lett hát, hogy elkezdtem vízitúrázni. Lassú lépésekben kezdtem, ám a 2014-es évben már több alkalommal ültem túrakenuba, fogtam túralapátot s ennek okán engedjétek meg, hogy most egy kicsit személyesebbre vegyem ezt a “beköszönést”
A számomra emlékezetes Rajka-Mohács adománygyűjtő túra
(emlékeztetőül: a szerbiai árvízkárosultak részére gyűjtöttünk kenuzva adományokat 2014 nyarán)
Nyár közepét írtunk, javában tombolt a nyár .A Duna csillózó hullámairól visszaverődő napfényes időben fejenként két tubus naptejet szívott fel a bronzbarnára égett, cserzett bőrünk, nekem és kedves Pándi Laci barátomnak, aki a vezérevezősöm volt. Megelőzően jelezve érkezésünket, szinte minden utunkba eső vízparti településen megálltunk, megfordultunk többek között Esztergomban, Leányfalun, Budapesten, Százhalombattán, Dunaföldváron, Mohácson, Baján. Az előre megtervezett túraállomásainkon mindenhol nagyon szívélyesen, szeretettel fogadtak minket, időt szánva a fáradt, éhes és mérhetetlenül kíváncsi vízi-vendégekre (tehát ránk).Természetesen mindenhol beszélgettünk a jelen vízitúrás tennivalóiról, problémáiról, a régmúlt időkről, a túrázással kapcsolatos élményekről, amit mindig szívesen idézünk fel egy pohár jó bor mellett. Szállásadóink minden esetben a tájra jellemző főzéssel készültek, igy „gasztro-kultúrális” élményben is számtalanszor volt részünk utunk során. Jellemző a vízi emberek összefogására, hogy az adománygyűjtés rendkívül sikeres volt, szép összeget sikerült „összelapátolnunk” és elküldenünk a rászoruló szerbiai település számára.
Ezt követő emlékezetes és kellemes feladatunk volt a Mosoni-Duna felmérőtúra november elején .
Ebben az évszakban, ősszel, a túraevezést sokkal mélyebben élem meg. Mindezek mellett még inkább rá vagyunk társaink figyelmére utalva, mert a víz is nagyobb veszélyeket rejt magában november közepén. Az időjárás sokkal szürkébb, hűvösebb volt, néha 5 C -fokra is lement a levegő hőmérséklete.
Nem felejtem el a sötétkék és szürke tónusában csordogáló folyó néhol a napsugár fényeit tükrözte vissza – festői látvány volt. Olyan látvány, amit még egy gyakorlott „vízenjáró” sem láthat bármiikor.Természetesen, mint megkésett vízitúrásokat itt is mindenhol szívesen fogadtak minket, például túránk második napján, megállva a már zárt kapus novákpusztai Szigetköz kempingnél (ahol egyébként nem tudták hogy jövünk ) nagy meglepetésünkre a tulajdonos Marika személyesen fogadott, köszöntött minket nagyon finom házi pálinkájával és büféből nyárról megmaradt sörrel is megajándékozott minket. (melyet persze kikötés után fogyasztottunk csak el)
Ezeket a látszólag kevésbé izgalmas apró élményeket azért szerettem volna mindenképpen megosztani Veletek, hogy lássátok az én szememmel, miért is tartom, miért is tartJUK fontosnak a vízitúrázást, a “vízenjárást és vízen-élést” és miért biztatunk mindenkit arra, hogy szálljon hajóba, szálljon vízre, evezzen, túrázzon, versenyezzen ha úgy szeretné, legyen lehetősége neki is minél többször megélni az ilyen szép élményeket, melyeket meséltem és amiket – most már túrázóként – én is számtalanszor megélek.
Túrázzatok!