Vízitúrás versenyek, rendezvények szempontjából igen erősnek ígérkezik a kora ősz, a jól megszokott helyszíneket most még ünnepibbé teszi az a tény, hogy két rendezvény is jubilál az idén.
HUSZADIK alkalommal rendezik meg a Rába Maratont és szintén huszadik alkalommal rendezik meg a Mikoviny Sámuel emléktúrát – közismertebb nevén az Által-ér túrát.
kicsit részletesebben:
Szeptember 12. XX. Rába Maraton:
A RábaMaraton a molnaszecsődi BayouBönhö Kajak-kenu Egyesület szervezésében évente kerül megrendezésre. A táv kb. 50 km. Rajt a szentgotthárdi híd alól, cél a Körmendi kikötőnél. A verseny kategóriái: kajak 1 és 2, kenu 1–4. A vegyes kategóriában indulókat is külön értékelik. A menetidő a vízállás és az evezőstudás függvényében 4-8 óra között szokott alakulni. A táv tényleg hosszú, senki ne induljon el energia utánpótlás nélkül. A verseny – az időmérő szakaszon túl – Molnaszecsődön ér véget. Információk: Somogyi László 06 30 916-2232 (forrás: weking)
Október 3, XX. Mikoviny Sámuel emléktúra, azaz az Által-ér túra:
Az Által-ér túrát Mikovinyi Sámuel (Mikoviny Sámuelről többet itt) emlékének megőrzésére szervezték meg, először 1995-ben, így idén már 20. alkalommal rendezik meg. A táv 13 km, a tatai Berta Malomtól Dunaalmásig tart. A táv során számtalan izgalmas, borulásesélyes szakasz van, így a jó felkészültség és a mentőmellény fontos lehet. Információk: Oláh András 20/596-48-80, 30/549-2006, Mocsi Ádám 70/385-7981