Jellemzően hazai vízitúrás eseményekről, „ügyekről” közvetítünk ezen a portálon, de ez egy annyira különleges és érdekes téma, hogy nem szeretnénk elmenni mellette: Magyar Vízitúra Spanyolországban. Lerner Gyula Spanyolországban él, ott evez és ott szervezi a vizes életet Magyar módra. Természetesen nem hagyhattuk figyelmen kívül a szokásos kérdéseken kívül a bográcsgulyás és egyéb „magyaros” dolgok ottani vízitúrás megjelenését is, íme a válasz:
… bográcsgulyás, tudják, hogy létezik de senki nem látta. Sok ismerősöm járt már Magyarországon ízlett nekik. Bográcsom van így ennek semmi akadálya nem lesz, ismerve a helyieket, ha itt főzünk a csoporttal egy gulyást a bázison, következő alkalommal számíthatnak egy visszahívásra, igazi helyi specialitással. Pálinka itt nincs, már sokszor kóstoltattam, van nekik is hasonló párlat orujo néven de inkább likőröket kedvelik. Sok étel hasonlít az otthoni ízekhez, nem gondolom, hogy éhes maradna bárki…
és most egy kis ízelítő írás Gyula tollából…
Már régóta foglalkoztat a gondolat, miként tudnám magyar vízitúrások köreiben népszerűsíteni a régiónk adta változatos lehetőségeket. Megoldást kerestem, amivel áthidalható a távolság, így egy kevésbé ismert régióban elérhető közelségbe vigyem az evezős túrázóknak a spanyol tájakat a kultúrát a mediterrán világot.
Dióhéjban magamról, 15 éve élek itt Barcelonától délre egy tengerparti városban. Itt kezdtem evezni, azóta is életem meghatározó eleme a vízitúrázás. A kezdetekben nagyon aktív klubélet volt kisebb versenyekkel színesítették annyira megszerettem, hogy még érmeket is magam készítettem a klubnak. Később kezdtem önszerveződő túrákra is eljárni, igazán ekkor ismertem meg a katalán vizek csodálatos világát. Két fotóversenyen neveztem ez a két első helyezés változást hozott, sok meghívást kaptam túrákra, így lettek baráti kapcsolataim szerte a régióban.
Túrázni rendszerint Katalónia vizein szoktam, nagy a változatosság egy kis területen belül. Lehetőségek tárháza nem kimeríthetetlen de egyedülálló. Több víztárazó kínálja a kristálytiszta de nem jéghideg hegyi tavak élményét a Pireneusok lábánál. Folyami evezés az Ebrón, sziklás és erdős partok, vadregényes szigetek, mederfenékig áttetsző tiszta víz jellemzi. Az Ebro Deltája a végtelen rizsföldek, homokdűnék, sóbányák és a flamingók hazája ez egy külön világ a mediterráneumban. A Földközi Tenger a lehetőségek gazdag tárháza. A katalán partok északi végén található a Cap de Creus a fekete bazaltláva keveredik a fehér mészkővel holdbéli táj mélykék tengerrel. Dél felé haladva következik a Costa Brava (Vad Part) ami változatos sziklákkal, szigetekkel, barlangokkal és pici lagúnákkal tűzdelt 80 km hosszú terület. Déli irányban kisebb ugrással a Costa Dorada (Arany Part) következik hosszan elnyúló érintetlen partok sziklás szakaszok és kisebb lagúnák váltogatják egymást.
és egy túraleírás: Vízitúra Az Ebró-n.
Túra az Ebrón, Spanyolország legnagyobb folyóján. Mítikus folyó, régen fontos kereskedelmi útvonal volt. Királyságok határait alkotta, napjainkban már autonómiák széleit rajzolja. Túránk is Aragónia és Katalónia határfolyóján kezdődik, rövid evezés után már végig katalán szakaszon haladunk. A víz szinte mindenhol kristálytiszta, sok helyen méterekre látni a medert, a benne élő növényzettel, halakkal. Útját hegyek szegélyezik, sziklás és erdős partok között kanyarog, vadregényes
Túránk során a folyó utolsó szakaszát evezzük végig, teljes hossza 118 km. A nulladik nap az utazás és a távolság miatt kis városnézéssel kezdődik Barcelonában. Onnan megyünk a délutáni vonattal Tortosába, ahol várni fognak minket, és innen már kisbusszal visznek Beniffallet-be, itt lesz sátorhely a parton. Reggel kisbusszal és a kajakokkal útra kelünk a túra kiindulópontjához. Az indulás helye Flix. Első nap egy 27km-es, hegyek közt tekergő szakaszon fogunk lecsurogni, Móra d’Ebre lesz a táborhelyünk, egy sziget csücskén, a parti fövenyen.
Második nap 25km-es út lesz. Két holtágszerű vadregényes szigetvilág meglátogatása után Miravet-nél fogunk pihenni. Itt van egy középkori vár, valamint egy vízmalom-rom, ami beevezhető, ha a vízállás engedi. Pihenőnket összekötjük egy finom ebéddel, helyi specialitásokkal. Napunkat Benifallet-ben fejezzük be, sátort verünk a parton. Harmadik napon kisbuszba ülünk és elmegyünk bicajozni. Meglátogatjuk a
ViaVerdét (Via Verda Val De Zafan), vagyis a zöld utat. Csak gyalog vagy kerékpárral járható régi vasútvonalból kiépített turistaút, ami keresztülszeli a Terra-Altát, avagy a magasföldet. Folyamatosan emelkedő út, ami alagutakon és viaduktokon vezet, csodálatos panorámával elkápráztatva a túrázókat mediterrán fenyvesekkel, hatalmas szurdokokkal. 10km tekerés után Fontcalda lesz a pihenőhelyünk. Itt található egy forrás, lehet pancsolni a hegyi patak öbleiben. Pihenőnk után laza tekerés mellett könnyedén legurulunk Xerta mellé, az Ebro partra, ahol vár minket a kisbusz. Negyedik nap 28 km-es evezéssel folytatjuk utunkat, zsilipelünk egyet, majd ismét Xertába érkezünk, ahol elköltünk egy finom ebédet. Továbbhaladva szigetekkel találkozunk az egyre szélesedő folyón, mígnem elérjük Tortosát, a legnagyobb várost, amit utunk során érintünk. Ez az egyetlen település, amit keresztülszel a folyó. Éjszakára tábort verünk egy szigeten. Az ötödik napon dönt a csapat: evezünk egy nagyot és egy egész napot a tengeren töltjük a Deltában (ez 38km lenne), vagy
megpihenünk a Deltában, mielőtt elérjük a tengert. Hatodik napon evezgetünk a deltában, meglátogatjuk a flamingókat és a tengerparti homokdűnéket. Alvás a tengerparton, a dűnék között, Riumar mellett. A hetedik nap reggelén jön a kisbusz, ruhát váltunk és irány vonattal Barcelona.
A túra low cost jelleggel működik, utazást, étkezést önállóan oldjuk meg. A napi ebédre kis falusi restaurantba vagy bárba megéri betérni, megkóstolni a helyi finom házias ételeket, tájjellegű borokat, édességeket, amit ott készítenek. Szállás saját sátorban. A part mentén vadkempingezni ugyan nem lehet, de egy éjszakára megaludhatunk a tisztásokon, ezért még senkinek nem szóltak. Kajakot kölcsönözni kell, ebben benne van a mellény, evező, kiszállítás, visszaszállítás és a legfontosabb, ami kötelező: a biztosítás, engedéllyel együtt. Az evezéshez csak azt visszük, ami a vízen szükséges, csomagjainkat megőrzik, és utolsó napon el is hozzák.
Benifallet a bázisunk, itt cserélünk bringára, ugyanitt lesznek a csomagok is, ha bármire szükség lenne menet közben. Telefonokhoz ajánlott napelemes töltő, de amíg ebédelünk, lesz idő feltölteni, mindenhol megengedik. Kaját, hideg élemet gyakorlatilag minden nap tudunk venni, nálam mindig van gázfőző, ha meleg vacsit ennénk, mert tüzet rakni nem lehet. Ugyanez a láng főzi a reggeli kávét a reggeli napfényben. Tisztálkodás mobil tusolóval a parton, félúton, a bázison van lehetőség tusolni.
Kiutazás repülővel. Idefele úton a korai ékezés miatt a WIZZAIR járatát ajánlanám, így tudunk kicsit nézelődni Barcelonában vagy kora délután megérkezni a bázisra. Hazaútnál RYANAIR vagy VUELING, mindkét társaság délután indul öt és hat után. Mentesít a hajnali keléstől vagy egy reptéren töltött éjszakától. Mindhárom közvetlen járat, két és fél óra az út, jegyet már 25€-tól kínálnak.
Fontos!: flexibilisek az időpontok, a csoport dönt arról, hogy melyik napon kezd és indul haza, az itt töltött napok igény szerint választhatóak, ehhez igazítom programot.
Három programból áll a túra: evezés az Ebrón, kerekezés a ViaVerdén és tengeri evezés a deltában, mindhárom megbeszélés alapján működik. A túra egy napjával az Ebro-Deltának csak kis részét érinti, konkrétan a folyó és a tenger találkozását. A félsziget északnak és délnek is megkerülhető nagyon szép evezés, de plusz egy napot igénybe vesz, egyszerűsíti a dolgot, hogy ott vesznek fel minket ahol partot érünk így nem kell visszaevezni a folyóhoz. A tekerés nem a vízitúra szerves része, de annyira szép helyen vezet az út, amit kár lenne kihagyni, de nem kötelező program. Egyszerűsítve: ebbe a túrába azt építjük be, amit a csoportok kiválasztanak.
Költségek:
Transzfer vasútállomásról a bázisra: 30€
Kajak, evező, mellény – biztosítással 30€/nap/fő
Bicaj, sisak 30€/nap/fő
Összegezve hat nap 180€ + 30€ transzfer /fő Kaja az Ebro melletti falvakban, menü:
– Saláta+ két fogás + desszert + ital 12€/fő Vonatjegy Barcelona-Tortosa-Barcelona 28€/fő
Barcelona reptérről metró, vonat vagy busz 2€/fő/utazás
Repülőjegy ára változó, foglalásnál segítek megkeresni az ideális megoldást.
Kontakt:
Lerner Gyula +34 685 132 164, WhatsApp és Messenger elérhetőségem van. gyula.vilanova@gmail.com
https://www.facebook.com/gykayak
Egész évben lehet evezni a tavaszi – őszi időszak nyugodtabb az evezéshez, télen szálláson kell aludni. Csoportok min 6 fő max 18fő, legkevesebb négy napra+ a nulladikra és a visszaútra érdemes számolni. A túrát tudjuk kombinálni, további evezéssel vagy vitorlázással a tengeren Costa Dorada – Costa Brava.