XI. Magyar Vízitúra Bajnokság – összesítés

Kedves Versenyzők, Szurkolók, Túrázók és Érdeklődők!

2012 szeptember 1-én véget ért Magyarország legnagyobb síkvízi versenysorozata a XI. Magyar Vízitúra Bajnokság. A májusban, Óbudán kezdődő rendezvénysorozat óriásira nőtte ki magát idén, közel 500! hajó indult összesen a versenysorozatban, ami több ezer embert mozgatott meg, hozta őket közel a vízhez, ismertette meg velük hazai vízeink szépségét.

Ahhoz, hogy ez ilyen szépen alakuljon rentgeteg munkára volt szükség. A munka dandárját természetesen maguk a szervezők követték el: Gál Attila és csapata Óbudán, akik célja a Római-part és budapesti vízi élet felpezsdítése volt, nagyon jó hangulatú és jól megszervezett versennyel indították a szezont.

 A csapat Óbuda után Szanazugban, a Körösök partján és vízén folytatta a küzdelmet, ahol Polgár Ferenc és csapata látta vendégül a rendezvényt, a tőlük megszokott profizmussal és persze a dobogó legfelső helyének elfoglalásával:)

A Rábára vonultunk ez után nem sokkal, ahol a 2. Rábalapátolást rendezte a WeKing Egyesület és a Kormorán Kenu Egyesület közösen. Horváth Attila (WeKing) (Hodzsi) és Bálint László (Kormorán) egyesületi elnökök vezetésével rekord mennyiségű hajót „csődült” össze és szerencsés vízállásánál nagyon izgalmas versenyt élhettünk át.

Külön köszönetemet szeretném Hodzsinak kifejezni, aki megtervezte a bajnokság grafikai elemeit, logóját és okleveleit, önkéntesen segítve ezzel a rendezvénysorozatot.

Szigetszentmiklósra érkeztünk, ahol a megszokott izgalmas pályát evezhették végig a versenyzők. Köszönjük Vígh Gézának a szervezést, és a jó hangulatú versenyt! Szigetszentmiklós után Kiskunlacháza következett, ahol ismét rekordot döntött a hajók száma. A szervezőknek (KKLDSE) a túrasorozat nagyon sokat köszönhet. Mind szervezésben, mind a www.kenumaraton.hu üzemeltetésében példát mutatnak mindenkinek. Köszönjük Foki Vilinek, Sándor Tamásnak, Varga Zoltánnak és persze a többieknek, akiket hely hiányában nem sorolnék fel…

Megérkeztünk a záró fordulóhoz, Dunakilitire. Kránitz Béla és a Felső-Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesült által szervezett verseny az ország egyik legrégebbi ilyen jellegű versenye, méltó záró fordulója volt a XI. Magyar Vízitúra Bajnokságnak.

A verseny után megtartottuk a szerény összesített eredményhírdetésünket (Köszönjük a gyönyörű okleveleket Hodzsi!) és lehetőségeinkhez mérten méltóképpen fejeztük be a 2012-es vízitúra bajnokságot. (Sajnos támogatás híján néhányunknak kellett összedobni az ajándékokat, de ennyi belefér 🙂 Köszönjük annak, aki adott…)

Az eredmények itt olvashatók: https://www.weking.hu/MVB_2012.htm 

PONTOSÍTÁS: adminisztrációs hiba miatt a TC-4-es kategória dobogós helyezései változtak! Az első helyen maradtak a szanazugiak, azonban MEGOSZTOTT MÁSODIK lett a KormoránKenu és a Szentendrei Kajak-Kenu SE csapata, így feljött a harmadik helyre a szigetszentmiklósi négyes a Szigetszentmiklósi VE képviseletében! Az okleveleket javítva természetesen mindenki megkapja!

Köszönet illeti a rendezvénysorozat fő pénzügyi támogatóját a Tiszta Formák Alapítványt, mindezek mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget, a Realsys Computert (a rajtszámokért) és azt a sok-sok lelkes önkéntest is, akik a szervezőket segítve azon dolgoztak, hogy egy jó hangulatú profi versenysorozat legyen a Magyarország leghosszabb nevű versenyéből 2012-ben is!

További képek és videók a www.kenumaraton.hu oldalon.

H.

Vélemény, hozzászólás?