Neszmély kompkikötő építése

Szövetségünk “megfigyelőként” vett részt ebben a példamutató együttműködésben, melynek a végeredményéről később fogunk tudni beszámolni, minden esetre felek konstruktív és rugalmas hozzáállása a témához becsülendő és követendő. A cikket Pálházi Dávid írta, a borítókép Dr. Jakabó Judit munkája, aki szintén az alant említett egyesület tagja és tapasztalt vízitúrázó. Köszönjük!

Neszmélyi kompkikötő

Neszmélyen a 1750,5 folyamkm-nél kompkikötő épül. Az építkezés tragédiája, hogy a komp rámpája egészen pontosan a helyi vízisport egyesület (Tutajosok) vízre szálló helyére kerül, az úgynevezett neszmélyi forgóba. Természetesen az építkezés megkezdése előtt semmi nemű egyeztetés nem történt meg, még a település lakói sem tudtak részleteiben a kialakuló helyzetről.

A kivitelező és a hivatalos megrendelő a helyi polgármester, a DR-VTSZ és a Tutajosok megkeresése alapján rövid időn belül közös bejárást szorgalmazott, melynek során az összes hatáskörükben elérhető kérdésre igyekeztek választ adni.

Fontos látni, hogy maga az igény és a tervezés, legfőképp a tervezés hiányosságai a politika homályába vesznek, a megoldást keresők egyike sincs olyan döntési helyzetben, hogy drasztikus változtatást eszközöljön. Jelen beszámoló ebben a témában nem szeretne állást foglalni, épp elég tragédia, hogy ide jutott a helyzet. A részletek a település történelmében elérhetőek, a Hídverő napok stb.

Sokkal inkább cél a megrendelő és a kivitelező, azaz a NIF és a Strabag meglepően pozitív, talán példa nélküli hozzáállására, reagálására rámutatni és a megállapodás részleteit bemutatni.

A NIF projektvezetője a Tutajosok és a DR-VTSZ igényei mentén kialakíttat a Strabaggal a komp védőtávolságán (100m) túl egy új vízre szálló helyet a komp felett a korábbihoz a lehető leghasonlóbb feltételekkel, mint dunakavicsos part, kenuknak és kajakoknak kényelmes rézsű és amennyire lehet a csónakháztól a partig kényelmes megközelítés. Másodlagos vízre szálló hely is rendezésre kerül a komp alatt, szintén a biztonsági távolságon túl.

Külön kiemelendő a Strabag hozzáállása, aki már az építkezés elején is kereste a kapcsolatot a csónakházzal, mivel eredetileg a teljes területet le kell zárnia, de az építésvezető biztosítani szerette volna a hajókhoz való hozzáférést. A vízre szálló helyekkel kapcsolatban is megtartotta (a Strabag) a szemléletét és jelezte, hogy partner kíván lenni a kialakult helyzet enyhítésében, amint azt a területet rendezi felkeresi a Tutajosokat, hogy mi lenne a legjobb.

A tragédia árnyékában azt hiszem, hogy egy üdvözítő kompromisszum jöhet létre.

A vízre szálló hely egyfajta túrapontként is funkcionált, a csónakház környékének rendezésére való törekvése a kivitelezőnek ennek színvonalát is tovább növelheti.

A terület jövő év nyarától lesz újra látogatható.

A vizenjáróknak érdemi információ lehet, hogy a beruházás keretében tervezik megnyitni a Neszmélyi holtágrendszer felső szakaszát is. A megnyitás mértéke bár a tervekben már rögzített, de a valójában még nem lefutott kör. Jelenleg ezen az íven folyik tovább a civil és települési munka. Amennyiben a nyitás eltúlzott lenne, úgy figyelembe véve a két ág közötti akár 50cm-es szintkülönbséget a mostani gyakorlatilag tószerű holtág zavaros folyóvá változna a felső szakaszon.

Mindkét elem friss híreiről beszámolok, amint hiteles információval rendelkezem.